A rendhagyó demokratikus kísérlet megbukni látszik: most jön a puccs

Az „arab tavasz” végső hírnöke.

2010. december 17-én egy Mohamed el-Bouazizi Felgyújtotta magát egy fiatal utcai árus a tunéziai Sidi Bou Zid városában, tiltakozva a kormányzati zaklatás ellen. Ez volt az észak-afrikai ország kezdete jázmin forradalomjanuár 14-én 1987 óta diktátorként irányítja az országot Zín el-Ábidín ben Ali lemondásához és szökéséhez vezetett. El-Búazízi már nem élte túl, január 4-én halt meg égési sérülések következtében.

A fiatal eladó nemcsak Tunézia történetében hozott fordulópontot, hanem szinte az egész arab világban is. A tunéziai események után Egymás után hullanak a dominók az arab világban: Egyiptomban, Líbiában és Jemenben eltávolították hivatalukból az országokat évtizedekig vezető elnököket (az utóbbi kettőben meg is ölték őket). Bár Szíriában nem lehet kiutasítani Bassár el-Aszadot, de kitört a polgárháború, ami a mai napig tart. Líbiában és Jemenben is dúlnak a polgárháborúk az arab tavasz óta, Egyiptomban pedig – a Muszlim Testvériség uralma nyomán – ismét diktatúra alakult ki.

2011-től Arab tavaszEzt sokan üdvözölték szerte a világon, mert kezdetben úgy tűnt, hogy a több évtizedes elnyomó rezsimek végre véget érnek, és ezek az országok elkezdhetnek egy demokratikusabb rendszer felé haladni. Gyorsan világossá vált azonban, hogy az európai politikai fejlődés tipikus elképzelései nélkül (az állam és az egyház szétválasztása, az emberi jogok tiszteletben tartása, a politikai pluralizmus elfogadása) a liberális demokráciák létrehozása az arab világban kudarcra van ítélve.

Tunézia, ahol az arab tavasz elkezdődött, az egyetlen ország, ahol a számtalan nehézség ellenére tartósabb demokratikus rendszert lehet kialakítani.

Ahogy az egyiptomi Muszlim Testvériség, úgy Tunéziában is, egy évtizedek óta illegálisan működő iszlamista erő, Ennahda Az (Újjászületés) Mozgalom közvetlenül a forradalom után került hatalomra. Bár az Ennahda nem hozott létre vallási alapú államot, és nem tekintette jogalapjának a saríát, uralma 2013-ra politikai válságba került, két ellenzéket vezető politikust meggyilkoltak.

2013-ban négy civil szervezet megalapította a Nemzeti Párbeszéd Kvartettet, amely 2014-ben elkészítette az ország új demokratikus alkotmányát. 2015-ben a civil unió megkapta a Nobel-békedíjat is, akkor úgy tűnt, hogy valóban tartós demokratikus rendszer jöhet létre az országban.

Tunézia vezetése azonban nem tudta megoldani azokat a gazdasági és társadalmi problémákat, amelyek részben a jázminos forradalomhoz vezettek. 2014 után a GDP-növekedés tartósan 3% alatt van (A Covid-válság utáni 2021-es 4,6%-os kilábalás nélkül azonban, amely 8,6%-os visszaesés után következett be), 2023-ban már csak 0,4%-ot ért el. A magas szintű korrupció, az első két 2015-ös iszlamista terrortámadás, majd a koronavírus-járvány sok kárt okozott az ország számára létfontosságú bevételi forrást jelentő turizmusban. Bár Afrikához és Arábiához képest alacsony a születési ráta és ezzel a népességnövekedés (előbbi 2,1% 2022-ben, utóbbi 0,8% 2023-ban), Jelentős a fiatalok munkanélkülisége2019-ben, még a járvány előtt ez a szám 35% volt. A nagyon nagy vándorol sokan ebből az országból és dél-afrikai régiókból érkeznek, akik Tunéziát használják tranzitállomásként Európába.

Megdöntötte a pluralista demokráciát

2019 októberében egy ügyvéd, Kaisz mondta 72,7 százalékos többséggel nyerte meg az elnökválasztást. Sáíd elnökségét azonnal sújtotta a koronavírus-járvány, és az országnak azóta sem kell kilábalnia a gazdasági és pénzügyi válságból. Az elnök az egyszemélyes uralomra való átállást azzal magyarázza, hogy új hatalmakra van szüksége a korrupt elitek leveréséhez.

Sáíd diktatúrába való átmenetének legfontosabb napja 2021. július 25-e volt, amikor az elnök alkotmányellenesen A parlament feloszlatásafelmentette a miniszterelnököt és a kormányt, és rendelettel kezdett kormányozni, majd új alkotmányt fogadott el. Az ellenzék szerint Sáíd puccsot hajtott végre, de szerinte törvényes volt, amit tett, azzal a jó indokkal, hogy csak így tudta kihozni az országot a gazdasági válságból.

Az elnök több tucat bírót menesztett és a bírói hatalom szinte teljes birtoklása – csak a közigazgatási bíróság marad független. A kézi vezérlésű igazságszolgáltatás segítségével viszont bebörtönözte politikai ellenfeleitmint például az Ennahda mozgalom vezetője, a képviselőház elnöke 2019-től 2021-ig, 83 éves Rasid Gannúsit, akit idén februárban 3 év börtönbüntetésre ítéltek.

Szaíd 2022-ben aláírta a hírhedt 54-es rendeletet, amely szerint a „hamis információkat” közölő újságírók börtönbe kerülhetnek – természetesen a hatóságok döntik el, mi számít hamisnak. A Tunéziai Újságírók Országos Szövetsége szerint a rendelet értelmében jelenleg több mint 60 újságíró van börtönben.

Bár Sáíd kezdetben nagy köztámogatást kapott, Új diktatúrája nem igazán nyert széles körű néptámogatástEzt jól mutatja, hogy a 2022 végén és 203 elején megtartott parlamenti választásokon a részvételi arány rekord alacsony, mindössze 11%.

Nem sokkal jobb a gazdasági helyzet a koronavírus-járvány után. A munkanélküliségi ráta a régióban a legmagasabbak közé tartozik, 16%, és ez különösen a fiatalokat érinti. Az ország több mint 9 milliárd dollárral tartozik a hitelezőknek, így az IMF-nek, a Világbanknak és az Európai Uniónak. A megbízhatatlan politikai vezetés miatt alig jönnek külföldi befektetők. Szaíd megerősítette, hogy Tunézia megvédi szuverenitását, és nem enged „külföldi diktátumoknak”. Az elnök azzal vádolta meg a külföldi pénzeket fogadó szervezeteket, hogy be akarnak avatkozni az ország belügyeibe.

Elnökválasztás

A vasárnapra tervezett elnökválasztás egyértelmű jele annak, hol ért véget Sáíd diktatúrája. Összesen 17-en regisztráltak szavazni, de végül a választási bizottság az elnök irányítása alatt Csak három jelöltet hagyott jóvá az indulásra – köztük Saídé. Három lehetséges jelölt pert indított a közigazgatási bírósághoz, és bár az nekik adott igazat, a választási bizottság másodszor is kizárta őket. A Közigazgatási Bíróság az egyik utolsó független testület az országban, de hogy ne „beavatkozzon” a választásokba, a bíróságot 9 napja szavazáskor megfosztották a választási kérdésekben való döntéshozatali jogától.

Vannak potenciális jelöltek, akiket nemcsak eltiltottak a pályázástól, hanem börtönbe is vetik őket. Mraihi vízt, aki Sáíd egyik ellenfele lehet a mostani elnökválasztáson, júliusban szavazatvásárlás miatt nyolc hónapra ítélték, és végleg eltiltották az indulástól. Egy másik ellenzéki politikus Abir MussziA szintén szökni akaró T-t tavaly vették őrizetbe, idén augusztusban pedig két év börtönbüntetésre ítélték.

A maradék három kezdő játékos Kaisz Szaíd, Ajasi Zammel És Zuhaír Magzávide a „rossz nyelvek” szerint utóbbi valójában hamis jelölt volt, valójában Sáíd embere. Az egyetlen igazi kihívó tehát Zammel, akit szeptember 2-án tartóztattak le nyilvános ajánlások meghamisításának gyanúja miatt. Ennyi két hét alatt három ítéletet kapott: előbb 20 hónapra, majd újabb hat hónapra, végül kedden újabb 12 évre ítélték. Noha ez nem zárja ki, hogy kiszálljon a versenyből, Zammelnek a börtönből kell lebonyolítania kampányát.

Az ellenzék nagy része kezdettől fogva bojkottálta a választást. A Nemzeti Megmentési Front néven ismert ellenzéki szövetség – amelynek Ennahda is tagja – elítélte a csalást, és törvénytelennek nevezte a szavazást. Ennek eredményeként a független ellenőrző szervezeteket megtiltották a szavazóhelyiségekbe való belépéstől Nem lesz objektív kontroll a választások feletteredményei ezért nem nagyon kétségesek. Nyilvánvaló, hogy Szaíd az elnökválasztást csak egy újabb lépésnek tekinti hatalma megszilárdítása felé, és egyetlen célja újabb népi legitimációt szerezve. A kérdés csak az Mekkora lesz a választói részvétel? a választáson ez sokat elárul majd a Sáíd rendszere mögötti valós támogatottságról.